2011. június 30., csütörtök

Már megint egy (dilis) S-he körömlakk

Mint a címből is kiderül, egy újabb körömlakkot hoztam nektek, méghozzá a S-he-től. Ez egy világosabb zöld árnyalatú lakk, amit bizony három rétegben kellett felkennem, hogy elérjem a megfelelő színt. Sok hozzáfűznivalóm nincsen, hiszen korábban már írtam róla. Annyit azonban elmondanék, hogy nem túl tartósak, kétnaponta nem árt új réteget felvinni a szép, egyenletes eredményért.

Mit gondoltok róla?

Mmm, delicious!

Nem rég az Yves Rocher-ban jártam, és fél órányi szippantgatás után a málnás♥♥♥ termékekhez vezetett az orrom.


Az Yves Rocher kínálatában találunk testápolót, parfümöt, ajakápolót, habfürdőt, sőt, még szemfestékeket is. Én egy tusfürdőt vettem, ami 400 ml és azt hiszem, az ára 1200 forint körül mozog. Finom, sűrű állagú, az illata pedig (sajnos csak fürdés közben) mennyei. Fürdés után azonban hamar elszáll ez az édes, gyümölcsös aroma.
Beszereztem még egy málnás szappant is (100 grammos kiszerelésben, ugyanis több méretben kapható), aminek érdekes módon sokkal erősebb illata van, és már a tapintásán is érezni, hogy kicsit zsírosabb az átlagnál, ezért a bőrt sem szárítja, nálam abszolút favorit.

A végére hagytam a kedvencemet, amit (már csak a felirat miatt is) azonnal megszerettem:
Deligloss málna ízű szájfény 799.-
Imádom a szájfényeket, és ez telitalálat volt, a szín és a csomagolás is tetszik, bár a felvitelnél óvatosan kell bánni vele, mert az adagolható mennyiség nem szabályozható egykönnyen. Szépen csillog, és végre egy olyan termék, ami nem szárítja az ajkakat. Azt hiszem, hamar el fog fogyni. :)

Érdemes még tudni, hogy minden Yves Rocher készítmény csak növényi eredetű anyagokat tartalmaz, bár a tusfürdőnél a leírása alapján erre nem mernék megesküdni. A többi rendben van.

Én a málnás termékekre szavazok. Gyönyörű csomagolás, isteni illat, mi kell még?

Ajánlom

2011. június 13., hétfő

FOTD

Ma egy (főleg) esti sminket hoztam nektek, ami remélem, elnyeri a tetszéseteket.

A szememen lila szemhéjpúder van, ezért csak kevés arcpirosítót tettem fel, a számra pedig egy natúr ajakápoló került.

Ezeket a használtam:

Beszíneztem ma a hajamat; világosbarna volt, ennél egy árnyalattal sötétebbet kaptam, de nem vagyok benne biztos, hogy jól áll ez a szín. Ti mit gondoltok?

2011. június 10., péntek

Mannaszappan

Nem nagyon hiszek ezekben a "csodaszerekben", amik 100%-ig természetes alapanyagokból készültek, de most mégis elcsábultam.
Tisztában vagyok vele, hogy a  legtöbb szépségápolási termék nagy arányban kőolajszármazékokat tartalmaz, de eddig ez nem zavart annyira. Viszont az utóbbi időben valahogy egyik tusfürdő vagy sampon sem nyerte el a tetszésemet, úgyhogy arra jutottam, hogy ez megér egy próbát.

A Manna alapvetően a szappanok gyártására szakosodott, de megtalálható itt a testvajaktól kezdve a fürdőgolyókig (személyes kedvencemig^^) minden. Lássuk, miket is rendeltem:
Coco szappan shea vajjal és kakaóvajjal

Coco szappan teafaolajjal és shea vajjal

A következő egy fürdőgolyó, amit inkább téli használatra tudok elképzelni, de nem tudtam ellenállni, szerintem annyira aranyos. :)
Méregtelenítő fürdőgolyó tengeri sóval, szőlőmagolajjal és citrom illóolajjal

Ráadásként kaptam egy kis bónusz szappant is, aminek mennyei aromája van:
Dolce vita - narancs és bergamott illattal

Mindegyik jól habzik, és kellemes illatú, bár az első szappan illata fürdés után szinte teljesen eltűnik a bőrről (legnagyobb sajnálatomra). De cserében illat- és színezőanyagmentesek, nem tesztelik őket állatokon, és használatuk nem szennyezi a környezetet. A legtöbb samponként is alkalmazható, és a cég a férfiakra is gondolt; a teafaolajos szappan borotválkozáshoz is ideális. Ma használtam először ezeket a termékeket, és a bőröm finom puha lett tőle, főleg a kézfejemen és a sarkamon.

Az első szappanból kettő, meg a másodikból egy darab akciósan 2190.- volt, ezért én ezt rendeltem, amolyan kis "kezdőcsomag". A fürdőgolyók 60 és 120 grammos méretben kaphatóak, előbbi 490, utóbbi 950 forintot kóstál. Az áruk igen borsos első látásra, de ha belegondolunk, hogy ezer darab citromból csak 45 dkg illóolajat lehet kipréselni, akkor már érthetővé válik a dolog.

Amiket még érdemes lehet kipróbálni:
Kényeztető rózsaszirmos illatbomba
Olívaolajos szappan
Narancsos sárgarépatorta szappan
Shea vaj

Azt hiszem, ezek a termékek ajándéknak sem utolsók, pláne, hogy az embernek sokszor nincs ideje elmenni és végigjárni a boltokat. (és még csak nem is biztos, hogy megtalálja a keresett terméket) A házhoz szállítás meglepően gyors, a délután kettőig leadott rendelés másnap reggel már meg is érkezik, erről e-mail és sms is jön előtte.
Ha bővebben is érdekel titeket a téma, akkor lessétek meg a Mannát, ahol többek között a vásárlói véleményeket is megtekinthetitek, és további érdekességeket is találhattok.


Kipróbálnátok?

*A képek a Manna weboldaláról származnak.

2011. június 7., kedd

Lora szemhéjpúder

Mi az, szép, olcsó és jó? Hát a Lora! A zöld szememhez ezt a lila szemhéjpúdert választottam, mindössze 290 forintot kóstált ez a 3 grammos darab. Erősen pigmentált, szépen csillog és nem hullik (annyira), amikor felviszem.

A képek természetes fénynél készültek
Csomagolás 4/5
Árnyalat 4/5
Fedés 5/5
Tetszik nektek ez a szín?

2011. június 6., hétfő

S-he stylezone

Kívül-belül megújult a dm legnépszerűbb saját márkás termékcsaládja, a S-he. Bevallom, eddig nem nagyon voltam oda érte, de az új csomagolás engem is megfogott, úgyhogy ma eltipegtem a legközelebbi dm-be (még jó, hogy csak egy utcányira van, mert így is megáztam) és rávetettem magam a sminkállványra. Ezt a körömlakkot hoztam el nektek elsőként, és nem bántam meg!

S-he stylezone gyorsan száradó körömlakk "185"

Ez egy szép, élénk, pirosas árnyalat, trendi üvegcsébe csomagolva. Volt már régebben S-he körömlakkom, de az nagyon ragacsos volt, szinte az üvegben már összeállt a festék, és nagyon nehéz volt vele dolgozni, pár hónap múlva be is száradt. Ezzel szemben a mostanit sokkal könnyebb felvinni, egészen más a textúrája, sokkal lágyabb, és a színe is élénkebb, és pár perc alatt megszárad. Már egy rétegben tökéletesen fed, alatta egy réteg alapozólakkal:


Összességében én meg vagyok vele elégedve, tuti, hogy beszerzem még a kedvenc árnyalataimat, hiszen egy üveg csak 799.-ba kerül.

Csomagolás 5/5
Árnyalat 5/5
Fedés 5/5 
Ajánlom

Megújult a S-he

Érdekes módon még nem sok helyen olvastam erről a márka-megújításról, pedig azt hiszem, érdemes rá odafigyelni. Nagyon tetszik ez a letisztult "kockaforma", sőt elvileg a termékek egymásra is pakolhatók, ami nagyon dekoratív tárolást eredményez. Maguk a színek is megújultak, rengeteg nyári árnyalat jelent meg a S-he palettáján. Épp ezért muszáj beszerezni néhány jól pigmentált szemhéjfestéket és körömlakkot, de a szájfényeket sem hagyom ki. Íme a képek:











Ti melyikre csapnátok le?

2011. június 1., szerda

Egy csepp Hawaii

Orchidea, pluméria ás ámbra kombinációja


Azt hiszem, ezzel az Avon nagyon telibe talált, igazi nyári illat virágos csomagolásban. Könnyű, frissítő és lágy kompozíció, ami a Hawaiian Shores nevet kapta. Ez a kollekció három termékből áll, kölni, testápoló és testpermet. Nekem az utóbbi van meg, de most már biztos, hogy megveszem a  többit is, mert annyira beleszerettem.

Használtok nyáron testpermetet vagy maradtok a parfümnél?

Ne fújd fel!

Az Avontól rendeltem ezt a kétkomponensű terméket, amit használat előtt össze kell rázni.
A csomagolása nagyon szép, én szeretem a rózsaszínt és a tengerzöldet is. Ráadásul, ha közelről nézzük a folyadékot, akkor a kis olajcseppek csillámlanak. De összesen ennyi benne a pozitívum.
Amikor felfújom, akkor szép fényes a bőröm tőle, de amint beszívódik, olyan, mintha nem is fújtam volna rá semmit. Nagyot csalódtam benne, az illata sem tetszik, leginkább a szúnyogirtó szagára emlékeztet (legalábbis a rózsaszíné). Épp ezért nem vásárolnám újra.

Avon Skin So Soft élénkítő és hidratáló testápoló olaj