2011. július 13., szerda

FOTD

Sziasztok!

Bocsi a kimaradásért, de lakásfelújításba kezdtünk, és nem várt nehézségek léptek fel, ezért nem volt időm blogolni. Ma egy gyors, nyári sminket hoztam nektek, ami a következőképp sikerült:


Először féltem ettől a sárga színtől (ami egyébként a S-he kis kockába zárt szemhéjpúdere, ami meglepően jól pigmentált), de úgy gondolom, hogy egész jól áll, bár tuti, hogy csak nyáron fogom használni.

Ti használtatok már sárga szemhéjpúdert?

2011. július 3., vasárnap

Júliusi Maxima

Ami kifejezetten tetszett ebben a számban, az az, hogy két cikkben is megemlíti a bloggereket. Az első az Ourfashionről és szerzőiről szól, aminek hatására én is meglátogattam az oldalt, és már az első cikk után láttam, hogy ide még érdemes lesz benézni.
A másik a beauty bloggerekről ad egy villanásnyi képet. Megemlíti többek között Suzyt, a púderfelhőt megalkotó Andit, és a livinpretty-t is. Továbbá van benne egy rövidke cikk Dorkáról is. Azt hiszem, nagyon jól összeválogatott lista készült a legnépszerűbb bloggerinákról, és ez persze ösztönzést ad nekik - és nekünk, többieknek is, hogy érdemes folytatni a munkát.


Amit még érdemes lehet megnézni:
Micsoda hajcihő!
A szivárványon túl - aktuális fürdőruhatrend
Fertőzhet a kis feketéd?
Fogyj, mint egy hercegnő!
Parti a szabadban

Ti megvettétek már?

2011. június 30., csütörtök

Már megint egy (dilis) S-he körömlakk

Mint a címből is kiderül, egy újabb körömlakkot hoztam nektek, méghozzá a S-he-től. Ez egy világosabb zöld árnyalatú lakk, amit bizony három rétegben kellett felkennem, hogy elérjem a megfelelő színt. Sok hozzáfűznivalóm nincsen, hiszen korábban már írtam róla. Annyit azonban elmondanék, hogy nem túl tartósak, kétnaponta nem árt új réteget felvinni a szép, egyenletes eredményért.

Mit gondoltok róla?

Mmm, delicious!

Nem rég az Yves Rocher-ban jártam, és fél órányi szippantgatás után a málnás♥♥♥ termékekhez vezetett az orrom.


Az Yves Rocher kínálatában találunk testápolót, parfümöt, ajakápolót, habfürdőt, sőt, még szemfestékeket is. Én egy tusfürdőt vettem, ami 400 ml és azt hiszem, az ára 1200 forint körül mozog. Finom, sűrű állagú, az illata pedig (sajnos csak fürdés közben) mennyei. Fürdés után azonban hamar elszáll ez az édes, gyümölcsös aroma.
Beszereztem még egy málnás szappant is (100 grammos kiszerelésben, ugyanis több méretben kapható), aminek érdekes módon sokkal erősebb illata van, és már a tapintásán is érezni, hogy kicsit zsírosabb az átlagnál, ezért a bőrt sem szárítja, nálam abszolút favorit.

A végére hagytam a kedvencemet, amit (már csak a felirat miatt is) azonnal megszerettem:
Deligloss málna ízű szájfény 799.-
Imádom a szájfényeket, és ez telitalálat volt, a szín és a csomagolás is tetszik, bár a felvitelnél óvatosan kell bánni vele, mert az adagolható mennyiség nem szabályozható egykönnyen. Szépen csillog, és végre egy olyan termék, ami nem szárítja az ajkakat. Azt hiszem, hamar el fog fogyni. :)

Érdemes még tudni, hogy minden Yves Rocher készítmény csak növényi eredetű anyagokat tartalmaz, bár a tusfürdőnél a leírása alapján erre nem mernék megesküdni. A többi rendben van.

Én a málnás termékekre szavazok. Gyönyörű csomagolás, isteni illat, mi kell még?

Ajánlom

2011. június 13., hétfő

FOTD

Ma egy (főleg) esti sminket hoztam nektek, ami remélem, elnyeri a tetszéseteket.

A szememen lila szemhéjpúder van, ezért csak kevés arcpirosítót tettem fel, a számra pedig egy natúr ajakápoló került.

Ezeket a használtam:

Beszíneztem ma a hajamat; világosbarna volt, ennél egy árnyalattal sötétebbet kaptam, de nem vagyok benne biztos, hogy jól áll ez a szín. Ti mit gondoltok?

2011. június 10., péntek

Mannaszappan

Nem nagyon hiszek ezekben a "csodaszerekben", amik 100%-ig természetes alapanyagokból készültek, de most mégis elcsábultam.
Tisztában vagyok vele, hogy a  legtöbb szépségápolási termék nagy arányban kőolajszármazékokat tartalmaz, de eddig ez nem zavart annyira. Viszont az utóbbi időben valahogy egyik tusfürdő vagy sampon sem nyerte el a tetszésemet, úgyhogy arra jutottam, hogy ez megér egy próbát.

A Manna alapvetően a szappanok gyártására szakosodott, de megtalálható itt a testvajaktól kezdve a fürdőgolyókig (személyes kedvencemig^^) minden. Lássuk, miket is rendeltem:
Coco szappan shea vajjal és kakaóvajjal

Coco szappan teafaolajjal és shea vajjal

A következő egy fürdőgolyó, amit inkább téli használatra tudok elképzelni, de nem tudtam ellenállni, szerintem annyira aranyos. :)
Méregtelenítő fürdőgolyó tengeri sóval, szőlőmagolajjal és citrom illóolajjal

Ráadásként kaptam egy kis bónusz szappant is, aminek mennyei aromája van:
Dolce vita - narancs és bergamott illattal

Mindegyik jól habzik, és kellemes illatú, bár az első szappan illata fürdés után szinte teljesen eltűnik a bőrről (legnagyobb sajnálatomra). De cserében illat- és színezőanyagmentesek, nem tesztelik őket állatokon, és használatuk nem szennyezi a környezetet. A legtöbb samponként is alkalmazható, és a cég a férfiakra is gondolt; a teafaolajos szappan borotválkozáshoz is ideális. Ma használtam először ezeket a termékeket, és a bőröm finom puha lett tőle, főleg a kézfejemen és a sarkamon.

Az első szappanból kettő, meg a másodikból egy darab akciósan 2190.- volt, ezért én ezt rendeltem, amolyan kis "kezdőcsomag". A fürdőgolyók 60 és 120 grammos méretben kaphatóak, előbbi 490, utóbbi 950 forintot kóstál. Az áruk igen borsos első látásra, de ha belegondolunk, hogy ezer darab citromból csak 45 dkg illóolajat lehet kipréselni, akkor már érthetővé válik a dolog.

Amiket még érdemes lehet kipróbálni:
Kényeztető rózsaszirmos illatbomba
Olívaolajos szappan
Narancsos sárgarépatorta szappan
Shea vaj

Azt hiszem, ezek a termékek ajándéknak sem utolsók, pláne, hogy az embernek sokszor nincs ideje elmenni és végigjárni a boltokat. (és még csak nem is biztos, hogy megtalálja a keresett terméket) A házhoz szállítás meglepően gyors, a délután kettőig leadott rendelés másnap reggel már meg is érkezik, erről e-mail és sms is jön előtte.
Ha bővebben is érdekel titeket a téma, akkor lessétek meg a Mannát, ahol többek között a vásárlói véleményeket is megtekinthetitek, és további érdekességeket is találhattok.


Kipróbálnátok?

*A képek a Manna weboldaláról származnak.

2011. június 7., kedd

Lora szemhéjpúder

Mi az, szép, olcsó és jó? Hát a Lora! A zöld szememhez ezt a lila szemhéjpúdert választottam, mindössze 290 forintot kóstált ez a 3 grammos darab. Erősen pigmentált, szépen csillog és nem hullik (annyira), amikor felviszem.

A képek természetes fénynél készültek
Csomagolás 4/5
Árnyalat 4/5
Fedés 5/5
Tetszik nektek ez a szín?

2011. június 6., hétfő

S-he stylezone

Kívül-belül megújult a dm legnépszerűbb saját márkás termékcsaládja, a S-he. Bevallom, eddig nem nagyon voltam oda érte, de az új csomagolás engem is megfogott, úgyhogy ma eltipegtem a legközelebbi dm-be (még jó, hogy csak egy utcányira van, mert így is megáztam) és rávetettem magam a sminkállványra. Ezt a körömlakkot hoztam el nektek elsőként, és nem bántam meg!

S-he stylezone gyorsan száradó körömlakk "185"

Ez egy szép, élénk, pirosas árnyalat, trendi üvegcsébe csomagolva. Volt már régebben S-he körömlakkom, de az nagyon ragacsos volt, szinte az üvegben már összeállt a festék, és nagyon nehéz volt vele dolgozni, pár hónap múlva be is száradt. Ezzel szemben a mostanit sokkal könnyebb felvinni, egészen más a textúrája, sokkal lágyabb, és a színe is élénkebb, és pár perc alatt megszárad. Már egy rétegben tökéletesen fed, alatta egy réteg alapozólakkal:


Összességében én meg vagyok vele elégedve, tuti, hogy beszerzem még a kedvenc árnyalataimat, hiszen egy üveg csak 799.-ba kerül.

Csomagolás 5/5
Árnyalat 5/5
Fedés 5/5 
Ajánlom

Megújult a S-he

Érdekes módon még nem sok helyen olvastam erről a márka-megújításról, pedig azt hiszem, érdemes rá odafigyelni. Nagyon tetszik ez a letisztult "kockaforma", sőt elvileg a termékek egymásra is pakolhatók, ami nagyon dekoratív tárolást eredményez. Maguk a színek is megújultak, rengeteg nyári árnyalat jelent meg a S-he palettáján. Épp ezért muszáj beszerezni néhány jól pigmentált szemhéjfestéket és körömlakkot, de a szájfényeket sem hagyom ki. Íme a képek:











Ti melyikre csapnátok le?

2011. június 1., szerda

Egy csepp Hawaii

Orchidea, pluméria ás ámbra kombinációja


Azt hiszem, ezzel az Avon nagyon telibe talált, igazi nyári illat virágos csomagolásban. Könnyű, frissítő és lágy kompozíció, ami a Hawaiian Shores nevet kapta. Ez a kollekció három termékből áll, kölni, testápoló és testpermet. Nekem az utóbbi van meg, de most már biztos, hogy megveszem a  többit is, mert annyira beleszerettem.

Használtok nyáron testpermetet vagy maradtok a parfümnél?

Ne fújd fel!

Az Avontól rendeltem ezt a kétkomponensű terméket, amit használat előtt össze kell rázni.
A csomagolása nagyon szép, én szeretem a rózsaszínt és a tengerzöldet is. Ráadásul, ha közelről nézzük a folyadékot, akkor a kis olajcseppek csillámlanak. De összesen ennyi benne a pozitívum.
Amikor felfújom, akkor szép fényes a bőröm tőle, de amint beszívódik, olyan, mintha nem is fújtam volna rá semmit. Nagyot csalódtam benne, az illata sem tetszik, leginkább a szúnyogirtó szagára emlékeztet (legalábbis a rózsaszíné). Épp ezért nem vásárolnám újra.

Avon Skin So Soft élénkítő és hidratáló testápoló olaj

2011. május 30., hétfő

It's delicious!


Ma egy reggeli frissítő turmixot hoztam nektek. Mind ismeritek a banánturmixot, mégis kevesen isszátok, igazam van? Pedig ez egy igazán jó lökést ad reggel. Miért? A banán tele van káliummal, ami az idegrendszer megfelelő működéséhez szükséges, emellett tartalmaz magnéziumot, ami az izmokra gyakorol jótékony hatást, és még kalcium is van benne a csontok és fogak egészségéért. Bizonyára többen bólogattok, hogy jó, jó, de magas a szénhidráttartalma és én éppen fogyókúrázom. Nos, ez valóban igaz, viszont csak 110 kalóriát és 0,6 gramm zsírt tartalmaz, továbbá koleszterinszegény, amit a tojás megdob egy kicsit, de heti szinten ennyi még belefér, főleg ha kizárólag reggel fogyasztjuk, amikor kevésbé raktározódik a zsír. A banánban lévő glükóz hamar felszívódik, így energizáló hatása hamar érvényesül, ami a reggeli órákban nélkülözhetetlen. Ha cukor helyett mézzel édesítitek akkor még B-vitaminokhoz is hozzájuthattok, és a cukrot is kiiktattátok. Ráadásul a méz minden bőrtípussal csodákat művel. Ha belegondolok, ez a turmix arcpakolásnak is kiváló.

Szóval miért hagynátok ki egy ilyen csodás reggelit, ami könnyen, pikk-pakk elkészíthető? Na, ugye.

És végül itt a recept:

1 db banán
1 db tojás
1 evk méz
3 dl tej
1 csipet fahéj a tetejére



+ Tipp: Kicsit tartalmasabbá tehetitek, ha Győri édes Jó reggelt!-el fogyasztjátok.




Jó étvágyat!

2011. május 29., vasárnap

Tudod mit? Kend a hajadra!

Sokat gondolkoztam azon, hogy melyik az a hajápoló termék, ami nélkül nem tudnék meglenni. Nos, végül a képen látható Elséve mellett döntöttem. Ez egy éjszakai regeneráló elixír, ami méhpempőt tartalmaz. Régebben, amikor meghallottam ezt a szót, már menekültem is, még hogy méhpempő, ilyen hülyeséget, biztos egy újabb reklámfogás. Hát, nem az. Ugyanis ez az anyag rendkívül gazdag szénhidrátokban, fehérjékben, aminosavakban, mellette jó sok vitamint, nyomelemet és ásványi sót is tartalmaz. A használati utasítás szerint mogyorónyi mennyiséget vigyünk fel a haj teljes hosszára, várjuk meg míg beszívódik, és mehetünk is aludni. 

Újratápláló éjszakai elixír (Ára: 1699.-)

Természetesen, ha túl sokat viszünk fel, akkor ragad a hajunk, ami ezért összegyűjt a párnáról mindent, szóval gondosan adagoljuk. Nekem hátközépig érő hajam van, és egy nyomással épp elég mennyiséget tudok felvinni rá úgy, hogy nem lesz tőle ragacsos. Akinek ennél rövidebb haja van, az próbáljon meg kisebb mennyiséget kicsalogatni a tubusból. Az első használat után valami isteni lett hajam, újabban ezt nem annyira érzem, de ez azért is lehet, mert nemrég vágattam le a hajam, szóval kevesebb a roncsolódott rész. Az illatát nem tudnám pontosan meghatározni, nekem tetszik, de ne valami virágos illatra gondoljatok. Száraz és vizes hajon egyaránt alkalmazható, én heti többször is fel szoktam vinni, eddig nem lett belőle baj. :)
Viszont hajmosás után több terméket is szoktam használni, hogy minél fényesebb és puhább legyen a hajam, meg persze a megfelelő hővédelemről is gondoskodom kell, és attól féltem, hogy a különböző termékek miatt jól összeragadnak majd a tincseim. Szerencsére nem így lett, bár azért azt hozzá kell tennem, hogy meglehetősen csínján bántam a mennyiségekkel. Legutóbb hajhabot nem használtam, hanem volumenizáló spray-vel helyettesítettem, mert a hajhabtól nekem sokszor ragad a hajam, talán mert vékonyszálú. Ráadásul megfigyeltem, hogy akkor meg kell szakítanom a szokásos rutinomat és kihagyni belőle ezt-azt. Hm, azt hiszem kicsit eltértem a tárgytól, ebből is látszik, hogy ideje elgondolkodnom egy hajápolási rutinos bejegyzésen.

Szóval azt kell mondjam, hogy én hiszek a méhpempőben, és a termékcsalád többi tagjával is teszek egy próbát. Ezt a terméket mindenképpen:

Ajánlom

(Le)ápolás

Úgy látszik, nem tudom megúszni a napozást leégés nélkül (a barátom se), ezért muszáj volt beszereznem egy napozás utáni testápolót. Ő volt a legolcsóbb ezek közül a termékek közül, mintegy ezer forinttal követte a következő, így fenntartásokkal viseltettem iránta, de mikor láttam, hogy aloé verát tartalmaz, mégis beraktam a kosaramba.


Sundance napozás utáni bőrnyugtató testápoló
És milyen jól tettem.

Már az első napon enyhítette a pirosságot, és ami talán fontosabb, a fájdalmat is. Azt írja, hogy fürdés után kenjük fel, majd gyorsan dörzsöljük (mi azért inkább tapicskoltuk) a bőrünkbe, majd várjuk meg míg beszívódik, ami meglepően hamar megy végbe.  Kellemes illata van, bár azért ne várjunk illatcsodát, hisz ez mégis csak egy "gyógykrém".  Nem tudom, mennyivel jobbak a felső kategóriás termékek, de nekem ez abszolút bevált, két nap alatt teljesen regenerálta a bőrömet.

+ Tipp: Ha beteszitek a hűtőbe egy kis időre (nem kell túl sokáig, mert a károsodott bőrnek épp elég a hősokkot kihevernie), akkor még jobban enyhíti a fájdalmat.

2011. május 28., szombat

Csak a kezemet figyeljétek

Már a csomagolás megfogott, nem menekülhettem. Szeretem a színes, csajos mintákat, így ebből a kis tubusos kézkrémből kettőt is vettem; egyet otthonra, egyet pedig utazáshoz, hisz a mérete miatt bármilyen táskába belefér.




Ha már két darab, akkor két különböző; a sárga "care" és a rózsaszín "repair".


A sárga színű a bőrt és a körmöket és a körömágybőrt is ápolja, a rózsaszínnél utóbbiról nem írnak. Illatra nagyjából ugyanaz a kettő, nekem a sárga jobban tetszik, olyan banános-joghurtos. Nyamm, nyamm. Mindkettő nagyon puhává varázsolja a bőrt, és hamar, kb. egy perc alatt beszívódik, nem hagy zsíros érzetet maga után és a kellemes illat sokáig megmarad. Ez persze attól függ, milyen gyakran mosunk kezet, de egy kézmosásig mindenképp kibírja.
Mindezek miatt nekem ez a kedvenc kézkrémem, és ha valamelyik elfogy, a kéket és a lilát is tutira megveszem. 
Ajánlom

Ápol és eltakar

Sokat elárul erről a testápolóról az, hogy többnyire akkor használom, amikor teljesen kiszáradt a bőröm. Még télen vettem meg először, amikor már összevissza vakaróztam, annyira vízhiányos volt a bőröm. Olyan terméket kerestem, amivel nem kell naponta kenegetnem magam (lustaság fél egészség), és meg is találtam. Azt hiszem, tudnak valamit ezek a norvégok. Azonnal hidratálja a bőrt, tapasztalataim szerint ez az EGYETLEN olyan, ami hamar beszívódik, nem ragad, nem zavar az illata sem (mivel gyakorlatilag nincs is neki), így bármilyen dezodorhoz, parfümhöz társítható, nyáron sem esznek meg a bogarak, ha indulás előtt bekenem magam vele. Hypoallergén, illatanyag- és tartósítószer mentes, így bárki bátran használhatja. A pumpás kiszerelése miatt nagyon szeretem. Első használat előtt a fejet 90°-kal el kell tekerni, épp ezért visszazárható, így biztonsággal szállítható, ráadásul két méretben is kapható. Én anno a kisebbel kezdtem, de mostanság a nagyot vettem meg, ami heti két használat mellett már egy hónapja megvan és még mindig legalább félig van. Az ára utoljára 1600 forint körül volt, de én akciósan vettem 1300-ért. Lehet, hogy ez első látásra drágának tűnik, de ez 400 ml-es kiszerelésű, a kisebb valamivel olcsóbb, 200 ml és 950.- 

Neutrogena tesápoló száraz és érzékeny bőrre


+ Tipp: Ha mégis szeretnénk valami kis illatot csempészni a bőrünkre, akkor keverjünk össze a tenyerünkben fél adagot  a kedvenc illatú testápolónkból a Neutrogenással, majd ezt kenjük magunkra, így az illatos, de rosszabb minőségű testápoló is megmenthető.

Ezért:
 Ajánlom
Ti kipróbáltátok már ezt a terméket?

Essence Pure Skin teszt


1. Essence Pure Skin Spot Fighting Duo

Igazából nem szeretek korrektort használni, ez mégis bekerült a kosaramba. Hogy miért? A képen is látható, hogy két részből áll, ennek megfelelően két lépésben kell használni: 1. Az átlátszó folyadék csökkenti a pattanások méretét és pirosságát. 2. A korrektor pedig tulajdonképpen kiegészíti az alapozó hatását, mintegy elfedve a bőrhibákat. A golyós és applikátoros megoldásnak köszönhetően könnyen szabályozható a felvinni kívánt mennyiség. Nekem bejött, már az első használatkor beváltotta a reményeimet, bár azért kicsit még így is látszanak a piros pöttyök, de eddig még nem találtam ennél jobbat.

2. Essence Pure Skin Anti-spot Night Treamer

Éjszakai pattanásleszárító, én nappal is felkentem egy kicsit, pár órán belül csökkentek a pattanásaim, bár teljesen nem tünteti el őket. (Kérdés, mi az, ami igen?)

3. Essence Pure Skin Oil Control Paper

Apró lapocskákat találunk benne, amik az arcunkra simítva beszívják a felesleges faggyút. Ezt minden zsíros/vegyes bőrű embernek kötelezővé tenném, főleg tinédzser korban, mert azonnali eredményt lehet elérni vele és a sminket sem bántja. Hátránya, hogy kb. egy óra múlva újra kell alkalmazni.



4. Essence Pure Skin Moisturizer

Hidratáló és mattító arckrém. Az arcápolás harmadik lépése az arckrém használata, aminek nálam két követelménynek kell megfelelnie: hidratálás és mattítás. Ez a termék inkább hidratál, mint mattít, sőt kicsit fénylik is a bőröm tőle, de kellemes az illata. Az árukat majdnem elfejtettem; mindegyik 649 forint a Rossmannban, de most akciósan 100 forintért vettem őket, szóval abszolút megérte.