Úgy látszik, nem tudom megúszni a napozást leégés nélkül (a barátom se), ezért muszáj volt beszereznem egy napozás utáni testápolót. Ő volt a legolcsóbb ezek közül a termékek közül, mintegy ezer forinttal követte a következő, így fenntartásokkal viseltettem iránta, de mikor láttam, hogy aloé verát tartalmaz, mégis beraktam a kosaramba.
Sundance napozás utáni bőrnyugtató testápoló |
És milyen jól tettem.
Már az első napon enyhítette a pirosságot, és ami talán fontosabb, a fájdalmat is. Azt írja, hogy fürdés után kenjük fel, majd gyorsan dörzsöljük (mi azért inkább tapicskoltuk) a bőrünkbe, majd várjuk meg míg beszívódik, ami meglepően hamar megy végbe. Kellemes illata van, bár azért ne várjunk illatcsodát, hisz ez mégis csak egy "gyógykrém". Nem tudom, mennyivel jobbak a felső kategóriás termékek, de nekem ez abszolút bevált, két nap alatt teljesen regenerálta a bőrömet.
+ Tipp: Ha beteszitek a hűtőbe egy kis időre (nem kell túl sokáig, mert a károsodott bőrnek épp elég a hősokkot kihevernie), akkor még jobban enyhíti a fájdalmat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése