Sokat elárul erről a testápolóról az, hogy többnyire akkor használom, amikor teljesen kiszáradt a bőröm. Még télen vettem meg először, amikor már összevissza vakaróztam, annyira vízhiányos volt a bőröm. Olyan terméket kerestem, amivel nem kell naponta kenegetnem magam (lustaság fél egészség), és meg is találtam. Azt hiszem, tudnak valamit ezek a norvégok. Azonnal hidratálja a bőrt, tapasztalataim szerint ez az EGYETLEN olyan, ami hamar beszívódik, nem ragad, nem zavar az illata sem (mivel gyakorlatilag nincs is neki), így bármilyen dezodorhoz, parfümhöz társítható, nyáron sem esznek meg a bogarak, ha indulás előtt bekenem magam vele. Hypoallergén, illatanyag- és tartósítószer mentes, így bárki bátran használhatja. A pumpás kiszerelése miatt nagyon szeretem. Első használat előtt a fejet 90°-kal el kell tekerni, épp ezért visszazárható, így biztonsággal szállítható, ráadásul két méretben is kapható. Én anno a kisebbel kezdtem, de mostanság a nagyot vettem meg, ami heti két használat mellett már egy hónapja megvan és még mindig legalább félig van. Az ára utoljára 1600 forint körül volt, de én akciósan vettem 1300-ért. Lehet, hogy ez első látásra drágának tűnik, de ez 400 ml-es kiszerelésű, a kisebb valamivel olcsóbb, 200 ml és 950.-
Neutrogena tesápoló száraz és érzékeny bőrre |
+ Tipp: Ha mégis szeretnénk valami kis illatot csempészni a bőrünkre, akkor keverjünk össze a tenyerünkben fél adagot a kedvenc illatú testápolónkból a Neutrogenással, majd ezt kenjük magunkra, így az illatos, de rosszabb minőségű testápoló is megmenthető.
Ezért:
Ezért:
Ajánlom
Ti kipróbáltátok már ezt a terméket?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése